Bár most a táblagépek a menők, hosszan elemezve saját igényeimet arra jöttem rá, hogy nekem olyasmi nem kell: egy 10 colos tablet túl nagy ahhoz, hogy jegyzetpapír helyett csak úgy behajítsam a biciklistáska aljára, a hétcoloson ugyanolyan kínszenvedés a gépelés mint a telefonon, ráadásul sikítófrászt kapnék, ha mondjuk egy kisebb borulás után törött kijelzővel kaparnám elő az út szélén a százezres gépet. Márpedig egy balatonkerülő túrán, wifiközelben előkapni, térkép-nézegetéshez, gyors csetbeszámolókhoz pont jól jönne egy kis netbook. Mivel ebben a szegmensben is csak 10 colos és drága gépek kaphatók, a figyelmem az eBay felé fordult.
Cathy-től kaptam
Eleinte nem hittem el a hogy szállítással együtt 70-80 dollárért, azaz 13-15 ezer forintért használható új számítógépet lehet kapni. Végül mégis győzött a kíváncsiság: egy gyenge pillanatomban megnyomtam a "buy" gombot a rendszerben, és elküldtem 17500 forintot egy "mini laptop"-nak becézett kütyüre. Az előreutalási procedúra végén halk sóhajjal kívántam sok szerencsét lenyúlt pénzem használatához a valószínűsíthetően középkorú, bajszos kínai férfinak, aki Cathy The Consumer Assistant néven válaszolgatott kérdéseimre Hong-Kong-ból, két héttel később mégis bárgyún vigyorogtam a postásra: a "dolog" megjött.
Előre is elnézést kérek a sok idézőjel használatáért, de kénytelen vagyok valahogy jelölni bizonytalanságomat: napok óta használok valamit, amiről nem tudom eldönteni, hogy micsoda.
Kinézetre valóban olyan, mint egy nagyon pici hordozható számítógép. Az ilyeneket szokás netbook-nak nevezni, viszont ahhoz ez a kütyü kevés. A netbook-ok többségében van ugyanis merevlemez (feleslegesen), általában egy 160 gigabájtnyi adat tárolására alkalmas darab. Nos, ebben ilyesmi nincs, csak egy két gigabájtos flash háttértárat építettek bele szorgos kínai kezek (mint a netbook-ok hamar elfelejtett első generációjába, az Asus EEE 2G-be).
Szép, hogy csúnya
Egy átlag netbook processzora is valamiféle kis teljesítményű, energiatakarékos felépítésű Intel gyártmány, ebben a "dologban" viszont egy 300 MHz-es, VIA ARM VT8505-ös jelzésű csip ketyeg. Olyan, mint a régebbi kéziszámítógépekben vagy okostelefonokban. PDA-nak mégsem nevezhetjük a készüléket, mert ahhoz túl nagy, okostelefonnak meg végképp nem, hiszen telefonálni nem lehet vele.
Az egyszerűség kedvéért maradjon tehát a "dolog".
A külalak sokkoló: a gép vállaltan igénytelen műanyagból épült, eleve karcosan, itt-ott lötyögő alkatrészekkel, különböző méretűre vágott billentyűkkel, házának szélén itt-ott maradék sorjákkal került le a futószalagról - ha ugyan látott valaha futószalagot. Inkább úgy néz ki, mintha fusizó alkalmazottak az üzem kukáiból lomizták volna össze a használható alkatrészeket, aztán otthon összedobták volna meló után ezt a valamit. A hasonló elméleteket erősíti, hogy a "márkátlanság" ez esetben szó szerint értendő: a dobozra is csak annyit írtak szivárványszínű betűkkel, hogy "7 inch mini laptop", oszt' kész.
Bluetooth nincs, beépített kamera nincs, a kijelző mellett helyet kapó hangszórópár egy vicc - kábé úgy szól, mint egy füttyögésre válaszoló kulcstartó. Maga a hét colos "monitor" pedig az első generációs MP3 lejátszók színvilágát és élességét idézi: a pixelek kiütik az AMOLED-hez szokott szemet, de azért használható még így raszteresen is. Van viszont SD-kártyaolvasó, 3 USB-port (leginkább pendrive-oknak), egy vezetékes LAN-bemenet, wifi-csip, fülhallgató kimeneti és bemeneti csatlakozó.
Az akksi itt is gyenge láncszem, mert bár a kütyü elképesztően kicsi és könnyű, a hordozhatóságát rontja, hogy aktív használat mellett csak kb. 3 órán keresztül bírja egy töltéssel.
Hekkelésre nevel
A processzor típusa egyébként meghatározza az eszköz használhatóságát is. A legnépszerűbb PC-s operációs rendszerek (Windows XP/Vista/7, Mac OS-X, Linux) nem futnak rajta, "gyárilag" a Windows kéziszámítógépekre optimalizált változatát, az úgynevezett Embedded CE 5.0-át, vagy 6.0-át telepítik rá. Ennek egyetlen előnye, hogy az alapprogramok ismerősen mutatnak rajta, tehát a felhasználó látványra ugyanazt kapja, mint a "nagy" számítógépén. Ugyanúgy néz ki az egyszerűsített WordPad, az Excel és az Internet Explorer is. A gond csak az, hogy ezek a programok lényegesen kevesebbet tudnak nagyobb tesóiknál.
A WinCE ráadásul nem veszi figyelembe, hogy a kis méretű kijelző és az alacsony teljesítményű processzor másfajta felhasználói élményt tud nyújtani, mint egy "normális" számítógép. Nem feltétlenül elég tehát lebutatítani és méretben összenyomni a máshol bevált alkalmazásokat. Ráadásul ehhez az oprendszerhez kevés olyan programot írtak, ami a maximumot hozhatná ki bármilyen kütyüből, így akár ebből a félszerzetből is.
Ezen a ponton - kábé 2-3 óra nyomkodás után - nyeri el valódi értelmét a mini laptop: olcsó volt a gép, lehet rajta kísérletezni, ha elromlik, nem gyászoljuk sokáig, ezért a programozói előismeretekkel nem rendelkező felhasználó új operációs rendszer után néz. A hobbi-geek - azaz én - egy pillanatra valódi hekkernek érezheti magát, ha talál egy leírást arról, hogyan lehet Androidot húzni a kütyüre. Mivel a három USB-port mellett kártyaolvasó is van a gépen, csak Egy SD kártya kell, semmi más. Egy kis tömörítés ide, csomagolás oda, és fenn van, működik az új 1.5-ös Android-rendszer. Telefonos környezetet telepítettünk valamire, ami nem telefon. Lehet vele vagánykodni a bölcsész haverok előtt.
Nem sajnáljuk
Az már csak hab a tortán, hogy maga szerkezet is használhatóbb lesz így, hiszen Androidra kifejezetten sok alkalmazást írtak és írnak folyamatosan. Ugyanazokra a feladatokra gond nélkül használhatjuk a gépet, mint amire a WinCE-vel is: jegyzetelni tudunk vele, a netezés-csetelés gond nélkül megy - igaz, hogy csak wifin, mert a 3G-s modemek általam ismert változatait sem a WinCE, sem az Android nem ismeri fel. Van ugyan rajta LAN csatlakozó, de az Androiddal nem működik, ráadásul kábelt dugni egy ilyen könnyen hordozható izébe tulajdonképpen bűn.
Ezt a gépet pont azért lehet szeretni, mert annyira könnyű (0,6 kilogramm), igénytelen és olcsó, hogy bárhová, de tényleg, bárhová elvihetjük magunkkal, ahová laptoppal vagy drága okostelefonnal nem szívesen megyünk. A strandon előkaphatjuk a táskából, hogy megnézzük, mit játszanak este a moziban, aztán otthagyhatjuk a levetett ruhák közé dugva. Biciklitúrán a pihenőidőben megállhatunk a kis falu wifi-vel felszerelt teleháza mellett, hogy csekkoljuk a leveleinket. A kis billentyűzet megszokása után egyetemi jegyzetelésre is használható a „dolog”, és ha úgy alakul, hogy sörözésbe torkollik az este, nem kell magunkkal cipelni a nagy, nehéz és kocsmai balesetekhez túl drága laptopot.
Tizenhétezret a szó szerint érthető állandó gépközelség szerintem megér.